ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

(ÁSZF)

lashandlashes.hu weboldal használatáról

2018. március 1.

  1. Preambulum

Üdvözöljük honlapunkon! Köszönjük, hogy vásárlása során bennünket tisztel meg bizalmával!

A lashandlashes.hu honlapot a Beauty 303 Korlátolt Felelősségű Társaság üzemelteteti.

Tájékoztatjuk, hogy amennyiben Ön a honlapon keresztül rendel meg tőlünk termékeket, úgy a közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek és a Részletes Tájékoztató a Vásárlás Menetéről című dokumentum (a továbbiakban: ÁSZF) határozzák meg.

Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF az Önt és a Beauty 303 Kft.-t illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit. Jelen ÁSZF mellékletét képezik a honlapon elérhető tájékoztatók és nyilatkozat-minták, valamint a honlapon külön elérhető tájékoztatások. A Részletes Tájékoztató a Vásárlás Menetéről című dokumentumban nem szabályozott kérdések tekintetében az ÁSZF az irányadó.

Kérjük, hogy megrendelése véglegesítése előtt figyelmesen olvassa el a jelen dokumentumot, mert megrendelése véglegesítésével Ön kifejezetten elfogadja a jelen ÁSZF tartalmát!

Az Ön és az Vállalkozó között létrejött szerződésre a kötelezően alkalmazandó jogszabályok mellett a jelen ÁSZF vonatkozik. A jelen ÁSZF rendelkezéseit az Vállalkozó a vonatkozó jogszabályok keretei között jogosult megváltoztatni. Kérjük, hogy az ÁSZF rendelkezéseit minden vásárlás előtt szíveskedjen elolvasni! Az ÁSZF esetleges módosítása a honlapon történő megjelenéstől érvényes. Az esetleges változtatások a már addig létrejött szerződéseket (visszaigazolt megrendeléseket) nem érintik.

Ha a jelen Általános Szerződési Feltételekkel, a honlap használatával, az egyes termékekkel, a vásárlás menetével kapcsolatban kérdése merült fel, vagy amennyiben egyedi igényét szeretné velünk megbeszélni, úgy kérjük, vegye fel munkatársunkkal a kapcsolatot a megadott elérhetőségeken!

1.1. Jelen ÁSZF a szerződéskötési folyamat során kiadott ajánlatokkal, rendelés‐visszaigazolásokkal, számlákkal és minden egyéb az adott megrendelésre vonatkozó dokumentumokkal összhangban értelmezendők, s a felek között létrejövő és a felek egyéb megállapodása hiányában jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezései az irányadóak. Az ÁSZF a felek jogviszonyának általános feltételeit, a felek jogait és kötelezettségeit határozza meg.

1.2. Jelen ÁSZF‐től történő bármely eltérés csak Megrendelő és Vállalkozó által aláírt és jóváhagyott írásos formában érvényes. Írásbeli megállapodásnak számít a felek között levélben, vagy telefax, illetve elektronikus levelezés körében történt és honlapon történt nyilatkozattétel is, ha azt a másik fél kifejezetten elfogadta. Az írásbeli nyilatkozatokat a másik fél Megrendelésben megadott címére, telefax számára vagy elektronikus levélcímére (email) kell elküldeni vagy a honlapon kifejezetten el kell fogadni.

1.3. Jelen ÁSZF kiterjed a magánszemély fogyasztó Megrendelőkre, a gazdasági társaság illetve egyéni vállalkozó és egyéb szervezetű megrendelőkre, kozmetikusokra és szakemberekre (Üzleti Megrendelő) is, aki gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén belül eső célból köti meg a szerződést. Az Üzletei Megrendelők a továbbiakban együttesen úgy is, mint: „Megrendelők illetve Megrendelő”.

1.4. Jelen ÁSZF 2018. február 1. napjától visszavonásig hatályos.

  1. Bemutatkozó adatok, fogalmak, értelmező rendelkezések

Vállalkozás

adatai

Név: Beauty 303 Kft.
Székhely: 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 108.
Levelezési cím: 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 108.
Üzlet, átvételi pont címe: 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 108.
Nyilvántartásba vevő bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Cégjegyzékszám: 01 09 724577
Adószám: 13226754-2-42
Képviselő: Mátrai László ügyvezető
Fax:
E-mail: Info@lashandlashes.hu
Honlap: lashandlashes.hu
Bankszámlaszám: 11710002-20196219
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH: 139213/2018.
Tárhelyszolgáltató

Adatai

Név: RackForest Kft
Cím: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22. 3. em.
Tárolás helye: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22.
Elérhetőség (tel./e-mail)  +36-70-362-4785 / info@rackforest.hu

 

Felek: Vállalkozó (Vállalkozó) és Vevő együttesen

Fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy

Fogyasztói szerződés: olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül

Honlap: a lashandlashes.hu weboldal, amely távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköznek minősül

Szerződés: Vállalkozó, mint Vállalkozó és Vevő között a Honlap és elektronikus levelezés igénybevételével létrejövő adásvételi szerződés

Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz

Távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak

Termék: a Honlap kínálatában szereplő, a Honlapon forgalomba hozott és értékesítésre szánt minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog, mely a Szerződés tárgyát képezi

Vállalkozás: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy

Megrendelő: a Honlapon keresztül vételi ajánlatot tevő, és/vagy regisztráló szerződést kötő személy, vagy gazdasági társaság, szakmai partner, illetve egyéni vállalkozó és egyéb szervezetű megrendelő, kozmetikus és szakember, üzleti Megrendelő is, aki gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén belül eső célból köti meg a szerződést.

Külföldi megrendelő: Nem belföldi rezidens megrendelő, akinek lakó-tartózkodási helye vagy székhelye és a szállítási címe nem Magyarországon van és/vagy magyar nyelven nem kommunikál.

A fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződések esetén (a továbbiakban: fogyasztói szerződés) jótállás: a Polgári Törvénykönyv szerinti, valamint külön jogszabályban a fogyasztói szerződésekre meghatározott kötelező jótállás

Vonatkozó jogszabályok

A Szerződésre különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak:

  1. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről;
  2. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;
  3. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (PTK);

151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról;

45/2014 (II.26) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól;

19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól

  1. Az ÁSZF elfogadása

A Megrendelő a megrendelése véglegesítése előtt köteles megismerni a jelen ÁSZF rendelkezéseit. A lashandlashes.hu honlapon keresztül történő vásárlással a Megrendelő elfogadja a jelen ÁSZF rendelkezéseit, és az ÁSZF maradéktalanul a Megrendelő és a Vállalkozó között létrejövő szerződés részét képezi.

3.1. A szerződés nyelve

A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nyelve a magyar nyelv.

3.2  Árak

Az árak forintban értendők, tartalmazzák a 27%-os ÁFÁt.  Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltozás jogát fenntartjuk. A weboldalon szereplő árak a csomagolással, szállítással kapcsolatban felmerülő plusz költségeket nem tartalmazzák, ezek minden esetben külön kerülnek fel a megrendelési visszaigazolásra.

Az árak a termékek mellett a külföldi megrendelések teljesítése érdekében EUR-ban is feltüntetésre kerül. Külföldi megrendelők EUR-ban is fizethetnek. Ennek ellenére a magyar forint az elszámolás alapja és az irányadó ár.

  1. Szerződés tárgya

4.1. Vállalkozó a lashandlashes.hu webcím alatt weboldalt üzemeltet, amelyen az általa forgalmazott kozmetikai és egyéb termékek rendelhetők (a továbbiakban “weboldal”) a weboldalt látogató Megrendelők által egy internetes felületen keresztül, vagy a vállalkozóval megkötött egyedi szerződés alapján. Vállalkozó a Megrendelő részére a kínálatában (weboldalán) elérhető termékeket a Megrendelőnek a megrendelt mennyiségben biztosítja, amennyiben azok raktárkészleten elérhetők. Vállalkozó ebben a körben vállalja, hogy a Megrendelő igényei alapján, a Vállalkozó lehetőségeihez mérten, a kínálatában elérhető termékeket ellenérték fejében a Megrendelő által leadott megrendelést követően, a vonatkozó 2. megrendelési visszaigazolásban meghatározott feltételek szerint Megrendelőnek leszállítja.

4.2. Szerződő felek a szerződés teljesítése során hatékonyan, egymással kölcsönösen együttműködve járnak el, figyelembe véve egymás jogos érdekeit.

  1. Szerződéskötés folyamata, a szerződés létrejötte

5.1. Regisztráció Vállalkozó weboldalán: A Megrendelőknek lehetőségük van arra, hogy Vállalkozó internetes weboldalán (lashandlashes.hu) a regisztrációs oldalon regisztrálják magukat. A regisztráció során a Megrendelő külön nyilatkozatot fogad el, miszerint a regisztrálás során a valóságnak megfelelő adatokat (cégnév, cím/székhely, adószám, elérhetőségi adatok, szállítási címek stb.) ad meg, s ennek elmulasztása esetére, az ebből eredő kárért teljes kártérítési felelősséggel tartozik. A regisztráció során és ahhoz megadott adatokat Vállalkozó a vonatkozó és hatályos adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően kezeli.

5.2. Megrendelés Vállalkozó weboldalán keresztül: Amennyiben Megrendelő Vállalkozó weboldalán az általa megrendelni kívánt termékeket kiválasztja, azt behelyezi egy a weboldalon működő virtuális kosárba. A virtuális kosárban található termékekre vonatkozó a megrendelési szándékát Megrendelő a feltételek elektronikus elfogadásával és a fizetési mód kiválasztásával véglegesíti, így szerződést köt Vállalkozóval jelen ÁSZF és a 2. megrendelési visszaigazolásban szereplő egyedi feltételek alapján (a továbbiakban elektronikus megrendelés). A Megrendelő a Megrendelés elküldése gombra kattintással tudomásul veszi, hogy fizetési kötelezettség terheli.  A megrendelési igényt tartalmazó visszaigazolást (1. számú visszaigazolás) a rendszer a megrendelés alapján automatán küldi ki a Megrendelő részére, amely tartalmazza többek között a megrendelő adatait, a megrendelés adatait, a szállítási címet, a fizetés módját. A Vállalkozó teljesítési visszaigazolása a 2. megrendelési visszaigazoláshoz fűződik, amelyet a Vállalkozó munkatársa személyesen küld ki a Megrendelő részére. A Vállalkozó fenntartja a jogot a tévedésre és a technikai tévedésre. A Bankkártyás fizetés esetén, amennyiben a Vállalkozó nem tud teljesíteni, úgy a Vállalkozó a Megrendelővel egyeztet a már kifizetett összeg visszafizetéséről. 

5.3. Dokumentumok: Bizonyos esetekben (nem természetes személy megrendelők esetében, amennyiben a megrendelést egyedi szerződés feltételi rögzítik és nem azt Vállalkozó weboldalán keresztül adják le) a szerződéskötéshez további dokumentumokat kérhet be Vállalkozó az alábbiak szerint: az ügyvezető aláírási címpéldánya, továbbá, ha nem cégjegyzékbe bejegyzett cégjegyzési joggal bíró vezető tisztségviselő jár el, akkor az eljáró személy a megrendelésre vonatkozó meghatalmazása is, abban feltüntetve a cég képviselőjének képviseleti jogcíme, titulusa is.

5.4. A Szerződés létrejöttéről Vállalkozó írásban tájékoztatja Megrendelőt, megrendelési visszaigazolás formájában, amely pontosan és tételesen tartalmazza a megrendelt áruk és szolgáltatások megnevezését, azok árait, a megrendelés szállítási és vállalási határidejét. Vállalkozó csak azokért a megrendelt szolgáltatásokért és termékekért tartozik felelni, melyek az esetlegesen kiküldött árajánlatban és a 2. megrendelési visszaigazolásban is szerepelnek.

5.5. Együttműködés: Szerződő felek a szerződés teljesítése érdekében kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni, így különösen abban az esetben, ha a szerződés teljesítéséhez további információk szükségesek, úgy Megrendelő köteles azt (azokat) a felhívás kézhezvételétől számított 3 napon belül Vállalkozó részére megadni.

A szakmai vásárlók scannelve kötelesek elküldeni a szakmai képzettségükre vonatkozó bizonyítványukat, a honlapon megadni szalonjuk nevét, címét, elérhetőségét, adószámukat, szállítási- és számlázási címüket, valamint viszonteladók a Vállalkozó termékeinek értékesítésére jogosító tevékenységi körük igazolását. (Ezt ha lehet törölném)

  1. A szerződésből eredő jogok és kötelezettségek

6.1. Vételár megfizetése: Megrendelő vállalja, hogy Vállalkozó által elkészített, és a visszaigazolásban meghatározott terméket átveszi és a meghatározott vételárat a jelen ÁSZF rendelkezéseinek megfelelően megfizeti. A vételár megfizetése minden esetben előre történik a weboldalon elérhető fizetési módozatok szerint, vagy postai utánvéttel a megrendelés tárgyának Megrendelő általi kézhezvételekor. Ezen feltételek általános érvényben maradnak visszavonásig, vagy egyéb változtatásig. Vállalkozó saját belátása szerint jogosult a korábban meghatározott fizetési határidőktől eltérni, amennyiben ezt egy adott megrendelés tárgyát képező termék jellege, vagy a megrendelés egyéb körülménye indokolja.

6.2. Üzleti titok: Felek közötti jogviszonnyal kapcsolatos valamennyi tény, adat, információ üzleti titoknak minősül. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az Vállalkozó által készített és átadott dokumentumok, anyagok, rajzok, specifikációk, árajánlatok stb. Vállalkozó kizárólagos tulajdonát képezik, így azok harmadik fél számára történő kiadása üzleti titok megsértésének minősül, melynek minden gazdasági és büntetőjogi felelősségét Megrendelő viseli.

6.3. Szerződés módosítás: A Megrendelés elfogadását követően a megrendelő által kért módosítások külön megegyezés és szerződés‐módosítás tárgyát képezik.

6.4. Szerzői jogok tiszteletben tartása: A Vállalkozó által forgalmazott termékek a termékeket gyártó jogi személyek szerzői jogi, vagy egyéb jogi védelme alá tartoznak. Megrendelő köteles ezen jogok tiszteletben tartására a vonatkozó jogszabályok megtartásával. Mindennemű, a Megrendelőnél bekövetkezett harmadik fél felé történő jogsértésért a Megrendelő tartozik felelősséggel a Ptk. és a vonatkozó jogszabályok szerint.

6.5. Elállás: Megrendelő a megrendeléstől csak és kizárólag írásban állhat el jelen ÁSZF‐ben meghatározottak szerint.

  1. Vállalkozó jogai és kötelezettségei

7.1. Vállalkozó vállalja, hogy Megrendelő részére Megrendelő által a Vállalkozó weboldalán keresztül leadott megrendelést teljesíti a 2. megrendelési visszaigazolásban szereplő feltételek szerint, vagy a korábban, a Vállalkozó által kiadott és Megrendelő által elfogadott Árajánlat és megrendelési visszaigazolás által tartalmazott paraméterek felhasználásával.

7.2. Vállalkozónak mindaddig joga van a rendelés teljesítését megtagadni, míg Megrendelő számára nem biztosítja a munkavégzéshez szükséges információkat, vagy Megrendelő a megrendelési visszaigazolásban foglalt fizetési kötelezettségének nem tesz eleget.

7.3. Vállalkozó szolgáltatásait kizárólag szerződés alapján teljesíti (weboldalán keresztül a megrendelési folyamat részeként elektronikusan megkötött szerződés, vagy egyedi feltételek alapján, írásban megkötött szerződés).

7.4.   A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy az árajánlatban és a megrendelési visszaigazoláson részletezett szolgáltatásokat/termékeket a Megrendelő számára biztosítja a szerződés teljes időtartama alatt, illetve a termékeket a megállapodott határidőben leszállítja.

7.5. Vállalkozó bármely szerződéses kötelezettségeinek teljesítéséhez jogosult alvállalkozót vagy más közreműködőt igénybe venni.

7.6. Tulajdonjog‐fenntartás: Vállalkozó a megrendelt és leszállítandó áruk vonatkozásában tulajdonjogát a vételár teljes kiegyenlítéséig fenntartja. Abban az esetben, ha Megrendelő a Vételárat az adott Megrendelő esetében meghatározott fizetési határidőt követő 3 napon túl sem egyenlíti ki, Vállalkozó külön póthatáridő kitűzése nélkül jelen szerződéstől jogosult elállni, és tulajdonjogát a megrendelt áruk felett gyakorolni. Ebben az esetben a Megrendelőt ért bármilyen kár tekintetében a Vállalkozót semmilyen felelősség nem terheli.

7.7. Szállítás, szállítmányozás: A szállítmányozás a  Megrendelő költségére történik. A kockázat az árunak a  gépjárműre  történő felrakása után minden esetben áthárul a Megrendelőre. A szállítási címen a lerakodás a Megrendelő feladata és költsége. Vállalkozó a szállítási biztosításról nem köteles gondoskodni. Részszállítások megengedettek, amelyek egyenként kerülnek elszámolásra. Vállalkozó az el nem szállított és írásbeli elállás megküldésének hiányában a megrendelést Megrendelő részére kiszállítja vagy a szerződéstől Vállalkozó döntése szerint elállhat. A törékeny áruk szállítására vonatkozóan Vállalkozó garanciát nem vállal, azok postai szállítását nem javasolja.

7.8. ÁSZF módosítása: Az ÁSZF rendelkezéseit a Vállalkozó jogosult egyoldalúan módosítani, ha a módosítás hatályba lépése előtt 15 nappal a módosítás lényegi elemeit honlapjának nyitóoldalán (lashandlashes.hu) jól látható módon elhelyezi.

 

  1. Fizetés módja, fizetési feltételek

8.1. A megrendelés visszaigazolásakor, vagy egyedi szerződés esetében a szerződés teljesítésekor a Vállalkozó számlát állít ki a megrendelt termékekről, melyet Megrendelő részére megküld. Vállalkozó kijelenteni, hogy az általa a Megrendelő részére kiállított bizonylatok megfelelnek a mindenkori törvényi szabályozásoknak.

A Vállalkozó fenntartja magának a jogot, hogy bármely esetben előre-utalásos számlát állítson ki, melyet szkennelve küld meg a Megrendelő részére.

8.2. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy jelen szerződés alapján kibocsátott megrendelési visszaigazolások és számlák esetében – ha a felek írásban másként nem rendelkeznek – a fizetés a megrendeléskor előre, vagy szállításkor/tejesítéskor esedékes.

A fizetés módjait a weboldalon található „kosár” tartalmazza.

 

  1. A szerződés megszűnésének, megszüntetésének esetkörei

9.1. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy jelen szerződést határozott időre kötik, mely időpont a termék kiszállításáig, illetve az ellenérték megfizetéséig tart.

9.2. A felek között a szerződés megszűnhet közös megegyezéssel és elállással, szolgáltatás esetén felmondással.

9.3. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a másik fél a szerződésben vállalt kötelezettségeit súlyosan megszegi (a vállalt kötelezettségeit nem teljesíti, vagy minden további együttműködéstől elzárkózik), úgy elállásnak vagy szolgáltatás esetén azonnali hatályú felmondásnak van helye.

9.4. Megrendelő elállása illetve azonnali hatályú felmondása esetén, amennyiben érvényesen létrejött, de még nem teljesített egyedi megrendelés van folyamatban köteles a Vállalkozó igazolt kárának, illetve elvégzett munkájának megtérítésére.

9.5. Vállalkozó elállása illetve azonnali hatályú felmondása esetén, a Megrendelő az átvett áruk ellenértékét köteles kifizetni.

9.6. A felek között létrejött szerződés bármely okból történő megszűnése, megszüntetése nem mentesíti a felek a megszűnésig vagy megszüntetésig fennálló kötelezettségeik vagy díjtartozásaik teljesítése alól.

9.8. Vállalkozó a szolgáltatást azonnali hatállyal felfüggesztheti, vagy a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja:

9.8.1. ha Megrendelő több mint 30 napos fizetési késedelembe esett és felhívás ellenére sem teljesített.

9.8.2. ha Megrendelő ellen csőd‐ vagy felszámolási eljárás, illetve végelszámolási eljárást indult.

  1. Vis Major

10.1. Egyik fél sem felel a Szerződésben foglalt kötelezettség teljesítéséért azon esetekben, amikor a felek érdekkörén kívül eső elháríthatatlan esemény merül fel. Ilyen körülménynek tekintendő például: természeti katasztrófa, tűz, áradás, hatóság rendelkezése, szükségállapot, lázadás, polgárháború, háború, sztrájk, tüntetés vagy hasonló munkabeszüntetés, közlekedési illetve egyéb üzemzavarok, nyersanyaghiány.

10.2. Ha Vis Major esemény miatt a szünetelés időtartama meghaladja a két hónapot, bármelyik Fél jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani illetve a szerződéstől elállni.

10.3. Vis Major Esemény bekövetkezte esetén az érintett Fél köteles a másik Felet írásban értesíteni.

  1. A teljesített szolgáltatások számlájának kiegyenlítése alól a Vis Major körbe tartozó események sem jelentenek mentességet.

  2. Jótállás, szavatosság

12.1. Jótállás, szavatosság: Megrendelő köteles az áru átvétele után az esetleges téves szállításokat, mennyiségi eltéréseket és hiányosságokat azonnal írásban Vállalkozó részére jelezni. A bejelentésen meg kell adni a szállítólevél, szerződés, számla számát, a termék és a kifogások pontos leírását. Szállítási sérüléseket a termék rendeltetési helyre érkezését követően azonnal jelezni kell. A Megrendelő vizsgálati kötelezettsége az egész szállítmányra kiterjed. A sérülés tényét és mértékét rá kell vezetni a szállítólevélre / átvételi elismervényre és azt a szállítóval alá kell íratni. Megrendelő jegyzőkönyvet vesz fel a kár nagyságáról. Nem látható hibákat az észrevételtől számított egy héten belül, de az átvételtől számított 15 naptári napon belül jelezni kell, amennyiben a termék nem került még részben vagy egészben felhasználásra, elhasználásra, vagy elfogyasztásra. Minden panaszt írásban, a megállapított egyes hibák pontos adataival kell benyújtani. Megrendelő köteles lehetőséget biztosítani a Vállalkozó részére, hogy a kifogásolt terméket megtekinthesse. Abban az esetben, ha a hiba igazolásra kerül, Megrendelő választása szerint Vállalkozó kijavítja, vagy az áru visszaadása ellenében hibátlan  árut szállít (kicseréli).  A nem rendeltetésszerű használatból, tárolásból, szállításból eredő hibákért felelősség a Vállalkozót nem terheli. Vállalkozói fentiekben meghatározott jótállási kötelezettsége csak abban az esetben érvényes, amennyiben a korábban leszállított terméket az eredeti, sértetlen csomagolásában Megrendelő visszajuttatja Vállalkozónak. A Megrendelő által részben vagy egészében felhasznált, elhasznált, vagy elfogyasztott, illetve felbontott csomagolású terméket Vállalkozó nem vesz vissza, ezen termékek jótállási igény érvényesítésének tárgyai nem lehetnek.

A Vállalkozó a minőségileg kifogásolt termékeket laborvizsgálatok alá veti, amelyekről jegyzőkönyvet vesz fel.

12.2. Kárigény: Felek a Megrendelő további kárigényének érvényesítését kizárják, amennyiben azt jogszabály nem tiltja. Megrendelő azonban ezen kikötés mellett is érvényesítheti Vállalkozó szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő szerződésszegésével összefüggő, igazolt kárigényét. A kizárás különösen az olyan következménykárok miatti igényeket foglalja magába, mint a termeléskiesés vagy elmaradt nyereség.

12.3. Nem minősül hibás vagy késedelmes teljesítésnek, ha a Vállalkozó a raktáron nem lévő termék esetén a Megrendelés leadását követően a visszaigazolásban tájékoztatja e tényről a Megrendelőt, a várható szállítási határidővel együtt, ebben az esetben Vállalkozót semmilyen kártérítési felelősség nem terheli.

12.4. A Vállalkozó kijelenti, hogy minden terméke a hatályos jogszabályoknak megfelelő engedéllyel és megfelelő bevizsgálási jegyzőkönyvvel/eredménnyel rendelkezik. A termék összetevői, annak címkéjén, a hatályos jogszabályoknak megfelelően feltüntetésre kerülnek. A Megrendelő kötelezettsége meggyőződni a termékek összetevőiről és azok esetleges allergén hatásáról, mert a Vállalkozó az összetevőkkel szembeni túlérzékenység esetén semmilyen allergiás reakcióért és ennek következményeiért felelősséget nem vállal.

12.5 A termékek tárolási körülményei a honlapon és külön ismertetőben is feltüntetésre kerülnek, ezért a helytelen tárolásból eredő következményekért és minőségromlásért a Vállalkozó semmilyen felelősséget nem vállal.

12.6. Nem lehet minőségi kifogást, jótállási, szavatossági igényt benyújtani a Vállalkozó által forgalmazott vagy gyártott termékek helytelen használatból, vagy tárolásból, illetve a higiénés szabályok be nem tartásából eredő állag-, illat-,szín módosulás miatt.

  1. Fogyasztói elállás a szerződéstől

A Megrendelőnek, amennyiben fogyasztónak minősül, 14 napig jogában áll a megkötött szerződéstől elállni, mely esetben köteles a megrendelt terméket a Szállító részére hiánytalanul visszaküldeni. 45/2014. (II. 26.) – a távol lévők között kötött szerződésekről – értelmében a visszaküldés költségei a Megrendelőt terhelik. A Szállító köteles az áru ellenértékét a csomag kézhezvételétől számítva 14 napon belül visszajuttatni a Megrendelőnek. Az elállásra nyitva álló 14 napos határidő legkésőbb a Megrendelő által a csomag átvételét követő 14 nap elteltével jár le.

A Megrendelő viseli az elállási jog gyakorlása miatt, az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket valamint a szállítások költségeit. A Szállító követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.

Nem gyakorolhatja elállási jogát a fogyasztó a hivatkozott Korm.r. 5.§-ában meghatározott esetekben.

A fogyasztó nem gyakorolhatja a fogyasztói elállás jogát olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza.

Az elállási jog ismertetése, elállási jog gyakorlásának menetéről szóló tájékoztató

A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a Fogyasztó és a Vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól:

A Fogyasztó által megküldött megrendelést vállalkozó informatikai rendszere soron kívül, de legkésőbb 48 órán belül automatikusan visszaigazolja, amennyiben a megrendelt termékből/termékekből megfelelő készlet áll rendelkezésre. A megrendelés visszaigazolásának időpontja egyben a Fogyasztó és Vállalkozó között létrejött szerződés időpontja is.

A Fogyasztó az elállási/felmondási jogát a Fogyasztó és Vállalkozó között létrejött szerződés időpontjától kezdve minden megkötés nélkül gyakorolhatja, az áru átvételétől számított legkésőbb 14 napig.

A Fogyasztót megilleti az a jog, hogy a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja között is gyakorolja az elállási jogát.

Fogyasztó elállási/felmondási jogát gyakorolhatja nyilatkozat-minta útján vagy az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozatának megküldésével.

A Fogyasztónak haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül vissza kell juttatni a terméket vállalkozó részére.

Az elállási jog gyakorlása esetén a Fogyasztót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli.

Amennyiben élni szeretne elállási jogával annak jelzését megteheti a megadott elérhetőségeink valamelyikén írásban.

Írásban történő elállás esetén Fogyasztó az elállási nyilatkozatot köteles 14 napon belül elküldeni Vállalkozó részére.

Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe.

Ha a Fogyasztó a termék kiszállításánál nem a legkevésbé költséges, a szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozást választott, elállás esetén az ebből adódó többletköltséget a Vállalkozás nem köteles megtéríteni.

Amennyiben Fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó mértékben használta a terméket, az ebből eredő értékcsökkenés mértékének megtérítését Vállalkozás követelheti Fogyasztótól.

Fogyasztó elállási igényét jelezheti a +36 1 612 1662 vagy a +36 20 352 1685-es telefonszámon, e-mailen az info@lashandlashes.hu címen vagy a letölthető elállási nyilatkozat-minta segítségével. Ebben az esetben a vevőt semmilyen költség nem terheli.

Vállalkozásunk kötelezettséget vállal arra, hogy a termék szállítási költséggel növelt vételárát – a vásárlóval egyeztetett módon – a hatályos jogszabályokban rögzítetteknek megfelelően a csomag átvételét követő 14 napon belül hiánytalanul visszafizeti a vásárló részére.

A megrendelt terméket postai úton, vagy futárszolgálat segítségéve juttassa vissza Vállalkozásunk címére.

Utánvétes csomagokat nem áll módunkban átvenni.

A törvény részleteinek megtekintése:

https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1400045.kor

Ha Ön elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre:

Vállakozás neve: Beauty 303 Kft.,

Vállakozás postai címe: 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 108.

Vállalkozás telefonszáma: 06-1-612-1662 és 06-20-352-1685

E-mail cím: info@lashandlashes.hu

Ebből a célból felhasználhatja a mellékelt elállási/felmondási nyilatkozat-mintát is. Ön a letölthető elállási nyilatkozatot kitöltve azt elküldheti az info@lashandlashes.hu e-mail címünkre. Ha Ön emellett dönt, az elállás/felmondás megérkezését követően e-mailban haladéktalanul visszaigazoljuk Önnek.

Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.

Írásban történő elállás esetén Fogyasztó az elállási nyilatkozatot köteles 14 napon belül elküldeni Vállalkozó részére.

Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe.

Az elállás/felmondás joghatásai

Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

Ön köteles számunkra az alábbi címre:

Vállakozás neve: Beauty 303 Kft.

Vállakozás postai címe: 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 108.

a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.
A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.
Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó, vagy rendeltetésellenes használat miatt következett be.

  1. Panaszkezelés, további jogérvényesítési lehetőségek

14.1. Garanciális problémák

Garanciális probléma esetén a Vállalkozó az ügyfélszolgálatán előzetesen egyeztetett időpontban a terméket megvizsgálja, és fogyasztó panasz esetén erről jegyzőkönyvet vesz fel.

14.2.  Panaszügyintézés

A fogyasztó a termékkel vagy a Vállalkozó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő:

  • Ügyfélszolgálati iroda helye: 1149 Bp. Nagy Lajos kiráy útja 108
  • Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje: H-P 9-17 óráig
  • Telefon: 06-1-612-1662 és 06-20-352-1685
  • Internet cím: lashandlashes.hu
  • E-mail: info@lashandlashes.hu

A Vállalkozónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálása nem lehetséges, akkor a Vállalkozó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a fogyasztónak átadja vagy megküldi email-ben. A Vállalkozó jegyzőkönyvet vesz fel a fogyasztó bejelentett igényéről és átvételi elismervénnyel igazoltan veszi át a terméket garanciális probléma esetén.

14.3. Egyéb jogérvényesítési lehetőségek

Egyéb jogérvényesítési lehetőségek

Amennyiben az Eladó és a Fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a Fogyasztó számára:

Bejegyzés a vásárlók könyvébe. A vásárlók könyve az Eladó ügyfélszolgálatán elérhető. Az ide írott bejegyzésekre az Eladó 15 napon belül írásban válaszol.

Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a Fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról.

Békéltető testület. A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából a Fogyasztó eljárást kezdeményezhet a lakóhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testületnél, mely eljárás során Vállalkozásunknak együttműködési kötelezettsége van.

Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő
Békéltető Testület
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Levelezési cím: 6001 Kecskemét Pf.228
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu
Honlap: www.bacsbekeltetes.hu

Ügyfélszolgálati idő: H-SZ: 9:00-12:00 / CS: 13:00-15:00 / P: nincs

Elnök: Dr. Horváth Zsuzsanna
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
E-mail: horvath.zsuzsanna@bacsbekeltetes.hu
Tel.: 76/501-525, 76/501-532
Fax:76/501-538
Fogadónapja: minden hónap első hétfőjén: 9-12 óra

Elnökhelyettes: Karádi János
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu
Tel.: 76/501-525, 76/501-532
Fax:76/501-538
Fogadónapja: minden hónap második hétfőjén: 9-12 óra

Békéltető testületi munkatársak:
Egyedné Berente Mária
Várnagy Zoltánné
Tel.: 76/501-525, 76/501-532, 70/7028-403, fax: 76/501-538
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu

További békéltető testületek elérhetősége:

Baranya Megyei Békéltető Testület

Címe: 7625 Pécs, Majorosy Imre u. 36.
Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109.
Telefonszáma: (72) 507-154
Fax száma: (72) 507-152
Elnök: Dr. Bodnár József
E-mail cím: bekelteto@pbkik.hu .

Békés Megyei Békéltető Testület

Címe: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszáma: (66) 324-976, 446-354, 451-775
Fax száma: (66) 324-976
Elnök: Dr. Bagdi László
E-mail cím: bekeltetes@bmkik.hubmkik@bmkik.hu

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület

Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszáma: (46) 501-091, 501-870
Fax száma: (46) 501-099
Elnök: Dr. Tulipán Péter
E-mail cím: bekeltetes@bokik.hu

Budapesti Békéltető Testület

Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (1) 488-2131
Fax száma: (1) 488-2186
Elnök: Dr. Baranovszky György
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu

Csongrád Megyei Békéltető Testület

Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
Fax száma: (62) 426-149
Elnök: Dr. Horváth Károly
E-mail cím: info@csmkik.hu

Fejér Megyei Békéltető Testület

Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúséta tér 4-6.
Telefonszáma: (22) 510-310
Fax száma: (22) 510-312
Elnök: Dr. Vári Kovács József
E-mail cím: fmkik@fmkik.hubekeltetes@fmkik.hu

Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület

Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszáma: (96) 520-202; 520-217
Fax száma: (96) 520-218
Elnök: Horváth László
E-mail cím: bekelteto@gymskik.hu

Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület

Címe: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
Telefonszáma: (52) 500-735
Fax száma: (52) 500-720
Elnök: Dr. Hajnal Zsolt
E-mail cím: hbkik@hbkik.hu

Heves Megyei Békéltető Testület

Címe: 3300 Eger, Faiskola út 15.
Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440.
Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék
Fax száma: (36) 323-615
Elnök: Dr. Gordos Csaba
E-mail cím: hkik@hkik.hu

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület

Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8.
Telefonszáma: (56) 510-610
Fax száma: (56) 370-005
Elnök: Dr. Lajkóné dr. Vígh Judit
E-mail cím: kamara@jnszmkik.hu

Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület

Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszáma: (34) 513-010
Fax száma: (34) 316-259
Elnök: Dr. Rozsnyói György
E-mail cím: kemkik@kemkik.hu

Nógrád Megyei Békéltető Testület

Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/a
Telefonszám: (32) 520-860
Fax száma: (32) 520-862
Elnök: Dr. Pongó Erik
E-mail cím: nkik@nkik.hu

Pest Megyei Békéltető Testület

Címe: 1055 Budapest Kossuth tér 6-8.
Telefonszáma: (1)-474-7921
Fax száma: (1)-474-7921
Elnök: dr. Csanádi Károly
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu

Somogy Megyei Békéltető Testület

Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6.
Telefonszáma: (82) 501-000
Fax száma: (82) 501-046
Elnök: Dr. Novák Ferenc
E-mail cím: skik@skik.hu

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület

Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180
Fax száma: (42) 420-180
Elnök: Görömbeiné dr. Balmaz Katalin
E-mail cím: bekelteto@szabkam.hu

Tolna Megyei Békéltető Testület

Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Telefonszáma: (74) 411-661
Fax száma: (74) 411-456
Elnök: Dr. Gáll Ferenc
E-mail cím: kamara@tmkik.hu

Vas Megyei Békéltető Testület

Címe: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszáma: (94) 312-356
Fax száma: (94) 316-936
Elnök: Dr. Kövesdi Zoltán
E-mail cím: vmkik@vmkik.hu

Veszprém Megyei Békéltető Testület

Címe: 8200 Veszprém, Budapest u. 3.
Telefonszáma: (88) 429-008
Fax száma: (88) 412-150
Elnök: Dr. Vasvári Csaba
E-mail cím: info@bekeltetesveszprem.hu

Zala Megyei Békéltető Testület

Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.
Telefonszáma: (92) 550-514
Fax száma: (92) 550-525
Elnök: Dr. Molnár Sándor
E-mail cím: zmkik@zmkik.huzmbekelteto@zmkik.hu

A Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: http://www.bekeltetes.hu

  1. Adatvédelem

Adatkezelési tájékoztatónkat a lashandlashes.hu/adatkezelesi-tajekoztato oldalon érheti el.

  1. Szerzői jogok

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a weboldal szerzői műnek minősül, így annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll. Az Szjt. 16. § (1) bekezdése alapján tilos a weboldalon található grafikai és szoftveres megoldások, számítógépi programalkotások engedély nélküli felhasználása, illetve bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a weboldal, vagy annak bármely része módosítható. A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni a  303-as Média Kft. írásos hozzájárulás esetén is csak a  weboldalra való hivatkozással, forrás feltüntetésével lehet.

  1. A digitális adattartalom működése, műszaki védelmi intézkedések

A weboldalon megjelenő adatokat szolgáltató szerverek elérhetősége évi 99,9% feletti. Az adattatalmat RAID technológiával több merevlemezen tároljuk a szervereken. Ha bármelyik merevlemez megsérül, a rendszer működőképes marad a megmaradt merevlemezekkel is. Rendszeresen mentés készül a teljes adattartalomról, így probléma esetén az eredeti adattartalom visszaállítható.

  1. A digitális adattartalom hardverrel és szoftverrel való együttműködési képessége

A weboldalon  megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatást használunk.

  1. A termékek lényeges tulajdonságaira vonatkozó tájékoztatás

A honlapon a megvásárolható termékek lényeges tulajdonságairól az egyes termékeknél szereplő leírásokban adunk tájékoztatást..A termékoldalon található adatok tájékoztató jellegűek! A képek esetenként illusztrációk, a színek nem mindig felelnek meg a valóságnak!

  1. Az adatbeviteli hibák javítása – Felelősség a megadott adatok valóságáért

A Megrendelőnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt lehetősége van a Megrendelő  által bevitt adatok módosítására. Felhívjuk a figyelmét, hogy a Megrendelő felelőssége, hogy a Megrendelő által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen a Megrendelő által megadott adatok alapján kerül számlázára, illetve szállításra a termék. A Megrendelő a megrendelésével tudomásul veszi, hogy a Vállalkozó jogosult a Megrendelő hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét a Megrendelőre hárítani. A Vállalkozó a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét kizárja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.

  1. Eljárás hibás ár esetén

Előfordulhat, hogy hibás ár szerepel a honlapon. Hibás árnak minősül különösen a termék közismert, a piacon elérhető, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba vagy elgépelés miatt megjelenő hibás ár. Hibás ár esetén a megrendelést a hibás áron nem áll módjában a Vállalkozónak elfogadni, és nem köteles a terméket hibás áron értékesíteni. Hibás áron történő ajánlattétel esetén nem jön létre szerződés a felek között. Amennyiben a Megrendelő a  hibás áron tesz ajánlatot, a rendszer azt automatikusan visszaigazolja, ez azonban nem minősül az ajánlat elfogadásának a Vállalkozó részéről. Hibás áron történő Megrendelő általi ajánlattétel (megrendelés) esetén az ajánlattétel Vállalkozó munkatársa által küldött elektronikus – nem automata – visszaigazolás (2. visszaigazolás) során a Vállalkozó munkatársa felhívja a Megrendelő figyelmét a helyes árra, és felajánlhatja a helyes áron történő szerződéskötést. A Megrendelő a hibás ár helyett a Vállalkozó által közölt helyes áron nem köteles ajánlatot tenni, és szerződést kötni. Ez esetben nem jön létre szerződés a felek között.

A honlapon közölt információk nem minősülnek az Vállalkozó részéről szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatnak. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó megrendelések esetén a Megrendelő minősül ajánlattevőnek, és a szerződés a Megrendelő által a honlapon keresztül tett ajánlatnak a Vállalkozó által történő elfogadásával jön létre a jelen ÁSZF rendelkezései szerint.

  1. Egyéb

Ha az ÁSZF valamely pontja jogilag hiányos vagy hatálytalan, attól még a szerződés további pontjai érvényben maradnak és a hatálytalan vagy hibás rész helyett az alkalmazandó rendelkezései érvényesek.

A Vállalkozónak nincs a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexe.

  1. Irányadó jog, jogkikötés

23.1. A jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a szerződés részét képező Árajánlat, Megrendelő rendelkezései, illetve a mindenkor hatályos jogszabályok – így különösen a Polgári Törvénykönyv – rendelkezései az irányadóak.

23.2. Szerződésből eredő bármely jogvita esetére Szerződő felek kölcsönösen alávetik magukat pertárgy értéktől és hatáskörtől függően a Vállalkozó mindenkori székhelye szerint hatáskörrel rendelkező helyi (kerületi) illetve megyei (fővárosi) hatáskörrel rendelkező bíróság, vagy törvényszék kizárólagos illetékességének.

23.3. Jelen Általános Szerződési Feltételek a Vállalkozó által kibocsátott újabb Általános Szerződési Feltételek hatályba lépéséig marad érvényben.

  1. Záró rendelkezések

24.1. Jelen Megállapodás mindenkor a Vállalkozó és a Megrendelő között létrejött Vállalkozó weboldalán (lashandlashes.hu) megkötött elektronikus szerződéssel (megrendelés leadása és annak visszaigazolása), vagy egyedi szerződés esetében az egyedi árajánlattal és annak írásbeli visszaigazolásával (email, fax, levél) együtt érvényes.

Jelen ÁSZF elválaszthatatlan részét képezi a Részletes Tájékoztató a Vásárlás Menetéről című okirat.

Dátum: Budapest, 2018. február 1.

Beauty 303 Kft.

 

RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓ A VÁSÁRLÁS MENETÉRŐL

Csak az ÁSZF-fel együtt értelmezhető!

A Termék kiválasztása

A honlapon szereplő termékkategóriákra kattintva választhatja ki a Megrendelő a kívánt termékcsaládot, és ezen belül az egyes termékeket. Az egyes termékekre kattintva találja a Megrendelő a termék fotóját, cikkszámát, ismertetőjét, árát. A Megrendelőnek vásárlás esetén a honlapon szereplő árat kell megfizetnie. A termékeket illusztrált fényképpel jelöli  Vállalkozó. A fényképeken látható kiegészítők, dekorációs elemek nem részei a terméknek, kivéve ha az a termékleírásban külön kiemelésre kerül. A termékek méretének szerkezetének szövetének változtatási jogát fenntartjuk, az árak tájékoztató jellegűek. Felhívjuk a Megrendelő figyelmét, hogy az esetleges elírásokért, téves adatokért felelősséget nem vállalunk!

Kosárba helyezés

A Termék kiválasztása után Ön a „Kosárba rakom” gombra kattintva helyezhet – tetszőleges számú –  terméket a kosárba anélkül, hogy ezzel Önnek vásárlási- vagy fizetési kötelezettsége keletkezne, mivel a kosárba helyezés nem minősül ajánlattételnek.

Javasoljuk, hogy akkor is helyezze a kosárba a terméket, ha nem biztos abban, hogy az adott terméket meg kívánja vásárolni, mert ezzel az Ön számára egy kattintással áttekinthetővé válik, hogy az adott pillanatban melyek az Ön által kiválasztott termékek, és azokat egy képernyőn megjelenítve tudja megtekinteni és összehasonlítani. A Kosár tartalma a megrendelés véglegesítéséig – a „Megrendelés Elküldése” gomb megnyomásáig – szabadon módosítható, a kosárból tetszés szerinti termékek eltávolíthatóak, a kosárba tetszés szerint újabb termékek helyezhetőek, illetve a kíván termékszám megváltoztatható. A” Megrendelés Elküldése,, gomb megnyomásával Önt fizetési kötelezettség terheli a megrendelt áru(k) ellenértékéig.

Amennyiben Ön a kiválasztott terméket a Kosárba helyezi, úgy az oldalon, megjelenik a kosár ablak és kosárba látható lesz helyezett termékek száma. Amennyiben Ön nem kíván több terméket kiválasztani, úgy zárja be a kosár ablakot és folytathatja tovább a nézelődést, vásárlást.

A Kosár megtekintése

A honlap használata során Ön a honlap tetején található „Kosár” ikonra kattintva bármikor ellenőrizheti a kosár tartalmát. Itt lehetősége van a kiválasztott termékeket eltávolítani a kosárból, illetve a termék darabszámát megváltoztatni. A rendszer megjeleníti az Ön által megváltoztatott adatoknak megfelelő információkat, ideértve a kosárba tett termékek árát és a szállítási díjat is.

Amennyiben Ön nem kíván további termékeket kiválasztani és a kosárba helyezni, úgy a kosár ablak bezárásával  folytathatja a vásárlást.

Vásárlói adatok megadása

A Kosár ablakban, a „Pénztár” gombra kattintás után választható ki az Átvételi mód, a Fizetési mód. A „Tovább a pénztárhoz” gombra kattintva és megadható a szállítási/számlázási cím.  „Számlázási adatok” szövegdobozban teljes nevét, címét, vállalkozása nevét, adószámát telefonszámát, e-mail címét tudja megadni. A ”Szállítási cím” szövegdobozban a rendszer automatikusan a „Számlázási információ” során megadott adatokat tárolja. Amennyiben Ön eltérő címre kéri a szállítást, kérjük írja be a helyes adatokat. A „Rendelés Jegyzetek” szövegdobozban” Ön tetszőlegesen adhat meg további információt.

A rendelés áttekintése

Az előző pontban megjelölt szövegdobozok kitöltését követően Ön  folytathatja a megrendelési folyamatot, illetve a „Kosár” ikonra kattintva törölheti/javíthatja az eddig bevitt adatokat,  visszaléphet a Kosár tartalmához. A „Tovább a pénztárhoz” gombra kattintva láthatja összegezve az Ön által korábban megadott adatokat, így a Kosár tartalmát, a felhasználói, számlázási és szállítási adatokat és az Ön által fizetendő összeget (ezeken az adatokon itt már nem változtathat, csak ha a „Vissza” gombra kattint).

Kedvezmény kupon beváltása

Amenyiben Ön rendelkezik a vállalkozóitól korábban kapott kedvezmény kupon kóddal a kosár menüben bemásolhatja azt, a „Kuponkód” rovatba és a „Kupon Beváltása” gombra kattintva érvényesítheti azt. Amennyiben Ön érvényes kuponkódot ad meg úgy a kosárban szereplő termékek értékéből a Vállalkozó által igért kedvezmény automatikusan levonásra kerül.

A rendelés véglegesítése (ajánlattétel) – fizetési kötelezettséggel járó megrendelés

Amennyiben Ön meggyőződött arról, hogy a kosár tartalma megfelel az Ön által megrendelni kívánt termékeknek, valamint az Ön adatai helyesen szerepelnek, úgy az „Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot, ÁSZF-et” ablak kipipálása után,  a „Megrendelés Elküldése” gombra kattintva zárhatja le megrendelését (teheti meg ajánlatát). Ön a „Megrendelés elküldése” gomb megnyomásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy ajánlatát megtettnek kell tekinteni, és nyilatkozata fizetési kötelezettséget von maga után.

A rendelés feldolgozása

A rendelések feldolgozása folyamatosan és két lépcsőben történik. Önnek bármilyen időpontban lehetősége van a megrendelés leadására. A rendelésről először egy automata visszajelzést kap, majd az Vállalkozó munkatársa igazolja vissza a megrendelést. Amennyiben a megrendelés a munkaidő lejárta után történik, az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra. Önt az ajánlata abban az esetben mindössze 48 órás időtartamban köti, amennyiben azt a jelen általános szerződési feltételek szerint nem igazolja vissza az Vállalkozó.

Automata visszaigazoló e-mail

Ön a megrendelését követően az Vállalkozótól e-mail értesítést kap az Ön által megadott e-mail címre. A visszajelzés automatikus e-mail, mely annak tényét rögzíti, hogy az Ön megrendelése a honlapon keresztül megérkezett, de ez a visszaigazolás nem minősül az Ön ajánlata elfogadásának. Amennyiben Ön azt észleli, hogy az automata visszaigazoló e-mail értesítés az Ön adatait tévesen tartalmazza (pl. név, szállítási cím, telefonszám, stb.), úgy Ön köteles ennek tényét – a helyes adatok megadásával egyidejűleg – velünk e-mail útján haladéktalanul közölni.

Amennyiben Ön a megrendelésétől számított 24 órán belül nem kapja meg az automata visszaigazoló e-mailt, úgy kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, mert elképzelhető, hogy megrendelése technikai okok miatt nem érkezett meg rendszerünkbe.

A szerződés létrejötte, az ajánlat elfogadása az Vállalkozó által

Az Vállalkozó az Ön ajánlatának elküldését követő munkanap során köteles egy második – nem automata – e-mail útján visszaigazolni az Ön ajánlatát. (ÁSZF 5.2)  A Szerződés az Ön által tett ajánlatnak az Vállalkozó által történő elfogadásával jön létre. Előfordulhat, hogy az Ön által kiválasztott termék raktárunkban nem elérhető. A rendelések várható szállítási határidejét vagy azt, hogy a termék raktárunkban elérhető, minden megrendelés esetén megjelöljük a második visszaigazoló e-mailben. A raktárkészlet függvényében alakul tehát a tényleges teljesítési idő, azonban erről Ön a második e-mailben tájékoztatást kap és jelezheti, hogy az Ön számára elfogadható-e ez. Amennyiben Ön nem tudja elfogadni a szállítási határidőt, és ennek tényét az Vállalkozó által küldött második e-mailnek az Ön postafiókjába történt megérkezésétől számított 48 órán belül e-mail útján jelzi az Vállalkozó felé, úgy a szerződés nem jön létre, és Önt fizetési kötelezettség, az Vállalkozót pedig szállítási kötelezettség nem terheli.

A fizetés módja, feltételei:

Az Ön fizetési kötelezettségeinek összessége

A megrendelés összesítője és a 2. visszaigazoló e-mail minden Önt terhelő fizetendő költséget tartalmaz. A számlát és a megrendelés összesítőjét a csomag tartalmazza.

Fizetési módok:

Utánvét

Ön választhatja azt, hogy a megrendelt termék futár általi kézbesítése során, az áru átvételével egyidejűleg, személyesen a futárnak fizeti ki készpénzben a termék végösszegét és a szállítási díjat.

Bankkártyás fizetés

Önnek lehetősége van a termékek vételárát bankkártyával megfizetni a bank erre vonatkozó, titkosított weboldalán, szolgáltatásán keresztül.

A bankkártyás fizetést a Barion szolgáltató által biztosítjuk.

Pay Pal fizetés

Önnek lehetősége van a termékek vételárát Pay Pal rendszerén keresztül megfizetni.

Előre utalás, számlaszám

Ön a termék árát a következő bankszámlára előre is utalhatja az alábbi bankszámlaszámra: 11710002-20196219 Otp Bank Zrt. Számlatulajdonos:Beauty 303 Kft.

A megrendelt termék átvétele:

Házhoz szállítás:

A honlapon megjelenített termékek házhoz szállítással vehetők át.

Szállítási költségek:

A termék kiszállításának költsége a megrendeléskor feltüntetésre kerül. A házhoz szállítást a GLS futárszolgálat végzi. A Vállalkozó megadja az Ön elérhetőségeit a szállítónak. Ön az adatkezelési szabályzatban foglaltak elfogadásával kifejezetten hozzájárul, hogy az Vállalkozó. az Ön adatait a szállító részére átadja.

Az átvételre való jogosultság vélelme

Az Vállalkozó a termék átvételével megbízott személyt az Ön e feladatra kijelölt olyan képviselőjének tekinti, aki a termék átvételén túl, az átadás-átvétellel kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére is jogosult.

A minőségi- és mennyiség kifogásolás rendje

Ön köteles az átadás-átvétel időpontjában az átvett termék tekintetében az átvételkor szemrevételezéssel észlelhető esetleges minőségi illetőleg mennyiségi kifogásait megtenni, továbbá az átvett terméket összevetni a számlán szereplő tételekkel és az esetleges eltéréseket közölni.

Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a csomagot kézbesítéskor a futár előtt vizsgálja meg és sérülés észlelése estén kérje jegyzőkönyv felvételét. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

Amennyiben az átadás-átvételkor Ön nem élt kifogással, a számlán szereplő tételeket tekintendők hiánytalanul átadottnak.

Ön az átadás-átvételt követően kizárólag a szemrevételezéssel nem észlelhető hibák (rejtett hiba) miatt élhet minőségi kifogással a Termékre vonatkozó kötelező jótállási – illetőleg szavatossági időn belül.

A szállított Termék rendeltetésszerű használatát nem akadályozó, nem jelentős hiány esetén Ön nem jogosult a Termék átvételét – illetőleg ugyanezen az alapon – a Termék árának kifizetését megtagadni.

Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön által visszaküldött termékekről minden esetben fénykép és/vagy videó dokumentációt készítünk a visszaküldéskori állapot igazolása céljából.

Teljesítési határidő

A megrendelésre vonatkozóan az általános teljesítési határidő a rendelés 2. visszaigazolásától, illetve – amennyiben az Vállalkozó él ezzel a jogával – az előlegnek az Vállalkozó bankszámláján történt jóváírásától számított max.14( Az oldalunkon 1 munkanap szerepel, csökkentsük?) nap. Ez a szállítási határidő tájékoztató jellegű, az ettől történő eltérést minden esetben e-mail útján jelezzük. Jelen általános szerződési feltételek elfogadásával Ön tudomásul veszi, hogy a megadott szállítási idő túllépése miatt az Vállalkozó a kártérítési felelősségét kifejezetten kizárja.

Jogfenntartás

Előfordulhat, hogy a honlapunkon szereplő egyes termékek gyártása megszűnt. Erre tekintettel fenntartjuk a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Részben történő teljesítés kizárólag az Önnel történő egyeztetést követően kerülhet sor. A termék vételárának előre történő kiegyenlítése esetén visszautalásra kerül az összeg az Ön részére 5 munkanapon belül.

A Részletes Tájékoztató a Vásárlás Menetéről című dokumentumban nem szabályozott kérdések tekintetében az ÁSZF az irányadó!

Egyéb

Jelen ÁSZF-re a magyar jog az irányadó.

Jelen ÁSZF magyar es angol nyelven is elkészítésre került. A két változat közötti bármilyen eltérés esetére a magyar változatban foglaltak az irányadók.

Budapest, 2018. február 1.

Beauty 303 Kft.